SZC logo

Érdi SZC Eötvös József Technikum

OM kód: 203036/004 | 2360 Gyál, Erdősor utca 65.

Intézmény logo

Érdi SZC Eötvös József Technikum

HírekKözérdekű adatokFacebookKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

AZ „EÖTVÖS ISKOLA” MÚLTJA ÉS JELENE AZ IGAZGATÓK SZEMSZÖGÉBŐL!

TörténetTörténet

Iskolánk története 1984-ben kezdődött, indulásakor általános iskolaként vonult be a köztudatba egészen 1988-ig. 1988/89-es tanévtől pedig új alapfeladatot látott el, a közgazdasági szakközépiskolai osztályok indításával. Kis idő múlva a fokozott igényeknek megfelelően szakiskolai osztályok is indulhattak, (akkori népszerű gyors- és gépírói), majd elkezdődött a felnőttek felkészítése az érettségire levelező tagozaton. Iskolánk igazgatója ekkor Berényi Ede volt, aki az iskola alapításában és a nevelőtestület összekovácsolásában nagy szerepet játszott.

1994-től közel két és fél évig Versegi - Molnár Tiborné vette át az Eötvös vezetését, akinek mottója: „Kiváló képességű tanulókat tanítani nagyon jó érzés, de a szerényebb képességűekkel is elsajátíttatni a követelményeket még jobb.” 1997 januárjától 2003 júniusáig Bíró Oszkár töltötte be az igazgatói posztot iskolánkban. Ekkor már több lényeges iskolaszerkezeti változást kellett végrehajtani. 1997-tól kevesebb tanuló jelentkezett a nappali és esti szakiskolai osztályokba, ezért az megszűnt. Új képzésként indult a középfokú ügyintéző titkár és a középfokú gazdasági informatikus szakma, valamint az alapvizsgát tett tanulóknak gépíró- szövegszerkesztő oktatás is indulhatott. A Nemzeti Alaptanterv 1998-as bevezetésével újabb változások történtek, így a 9-12. évfolyamon csökkent a szakmai órák száma, ezáltal a pedagógusok létszáma is. 1998/99-es tanévben 9 nappali tagozatos és 3 levelező tagozatos osztály indításával, a lecsökkent csoportszámmal jelentős feladat hárult a fenntartóra. Ekkor Gyál Város Önkormányzata átvállalta az iskola fenntartói kötelezettségét, és az iskola újra a város tulajdonába került (1995-ben adta át Pest megyének). 2000-től a Bartók Béla Általános Iskola nyolc osztályának oktatási feladatát is meg kellett oldani. Összetett intézménnyé váltunk. 2001-es NAT és az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) szerinti szakmák bevezetésével intézményünk szerkezete a következőképpen alakult:

1-8. évfolyamon alapfokú képzés (évfolyamonként 1 osztály)

9-12. évfolyam középfokú érettségire felkészítő képzés (évfolyamonként 2 osztály)

13-14. évfolyam szakmai képzés (évfolyamonként 2 csoport)

9-12. felnőttoktatás levelező tagozaton (évfolyamonként 1 csoport)

A nagyobb tanulói létszám és a tanulók korcsoportjának eltérése miatt átalakultak a szaktantermek, folyamatos tárgyi eszközök fejlesztésére pályázott az iskola, amit sikeresen elnyertek. 2001-től ECDL vizsgaközpontként is működött az iskola. A fent említett fejlesztések és tanulmányok mellett természetesen volt idő a hagyományos, Eötvös-napokra, a farsangi mulatságokra, a révfülöpi táborozásra, amelyek vidám hangulatukkal igazán megalapozták az iskolai közösséget tanároknak és diákoknak egyaránt.

2003-tól 2009-ig Boros Béláné igazgatósága alatt jól működött együtt a fiatalabb és az idősebb tanulói generáció. Meghonosította igazgatónő városunkban a TAMBA versenyt (logikai téramőba játék), a természetismereti versenyt és német nyelvi országismereti versenyt. Németországban több alkalommal dolgoztak szakmai gyakorlaton a 13. szakképző évfolyamosaink a Leonardo pályázaton nyert támogatással. A Comenius cserediákprogram jóvoltából pedig több éven keresztül láttunk és láttak vendégül külföldi diákokat családok (pl. Finnországból, Spanyolországból, Bulgáriából, Németországból, Görögországból stb.) Vezetése alatt fő szempont volt az is, hogyan lehetne piacképes szakmákat oktatni az Eötvösben, ezért a Szolnok Főiskolával kötött szerződés értelmében nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szakon tanulhattak nálunk a 13-14. évfolyamosok. A szakképzési központ forrásából 3 majd 5 millió forintot nyert iskolánk, amelyből egy számítógépes gépírás szaktantermet és egy szakképzési számítógépes szaktantermet alakítottak ki. Végzőseink szalagavató ünnepélyét pedig ebben az időszakban sikerült a városba, az újjáépült Arany János Közösségi Házba „hazahozni”, amit ezúton is köszönünk. Neki köszönhetjük az iskola 20. éves fennállása alkalmából elkészült évkönyvet is.

2009-től 2015 márciusáig Hajdú Éva volt az igazgatója az Eötvösnek. Irányítása alatt igazán demokratikus légkör hatotta át az iskola hétköznapjait is. Ezen időszak alatt vált hagyománnyá iskolánkban a történelmi vetélkedő, amelyet még Boros Béláné Saci néni kezdeményezett. Minden év tavaszán kerül megrendezésre, de minden évben más történelmi személyiséghez vagy évfordulóhoz kötődik a versengés. A csapatok mindig előzetes feladatokat kapnak, a megmérettetés napján pedig az osztályok is segítenek a változatos, kreatív feladatok elkészítésében. (pl. Lánchíd készítése fából, várkészítés, címerkészítés, agyagszobor készítés stb.) Ennek az eseménynek fő szervezője és kidolgozója volt történelem-magyar szakos tanárként Hajdú Éva. Az ő irányítása alatt vezettük be újra a szakiskolai képzést: először az irodai asszisztens, majd az eladói szakot is.

2013-tól több fenntartóváltás és névváltozás történt iskolánkban. A Klebelsberg Ceglédi Tankerület fenntartásából 2015. július 1-jétől az Érdi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakképző Iskolája néven működik intézményünk. 2015 tavasza óta megbízott igazgatóként vezetem iskolánkat. Néhány év óta tartó tanulói létszámcsökkenést igyekszünk képzési kínálatunk bővítésével kompenzálni. Így került sor arra, hogy szakiskolai képzésünk mellett, szakközépiskolai rendészeti osztályt tudtunk 2015 őszén indítani, valamint levelező tagozatunkon lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulmányi idő csökkentésével hamarabb érettségizhessenek az arra rátermettek. Ennek köszönhetően a 2015/16-os tanévben már 10 nappali tanulói csoportunk és 3 felnőttoktatásban működő levelezős csoportunk tanulhat. Kisebb nevelőtestületi közösségünkkel igyekszünk stabillá tenni nevelési-oktatási kínálatunkat, a tanulói lemorzsolódást minimalizálni és piacképes szakmát adni a nálunk végzett tanulóknak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a világban történő változásokat, ehhez alkalmazkodnunk kell, ugyanakkor őrizni kell hagyományainkat és aktívan részt vállalni közvetlen környezetünk, Gyál város életének, arculatának alakításában, fejlesztésében is.


Partnereink

SZC logo

Érdi SZC Eötvös József Technikum


Érdi SZC Eötvös József Technikum

2360 Gyál, Erdősor utca 65.


2024Érdi SZC Eötvös József Technikum